2009 decemberében nyújtott be pályázatot Sárkeresztes önkormányzata a kultúrház felújítására és parkoló építésére. A fejlesztés célja egyrészt a közművelődési intézmény külső renoválása volt: a tetőszerkezet, valamint a nyílászárók cseréjét, a homlokzat felújítását, az épület előtt található vizesárok befedését, öt helyes parkoló kialakítását tűzték ki célul.

A támogatási határozatot 2011 tavaszán vették kézhez a Fejér megyei településen, és végül 2012 nyarára valósították meg a fejlesztést. Az épület július 6-ai átadására sokan gyülekeztek a művelődési házhoz. A köszöntők előtt és után versekkel köszöntötték a régi-új intézményt, majd a helyi tánccsoport bemutatója, ezt követően pedig furulyaszó következett, nagy sikert aratva a megjelentek körében. Törő Gábor országgyűlési képviselő, valamint Sárkeresztes erdélyi testvértelepülésének, Várfalvának a polgármestere gratuláltak a megújult épülethez. Krahling János polgármester megköszönte minden ember segítségét, akik részt vettek a felújítás munkálataiban. Kiemelte, hogy az új Művelődési házzal sikerült rendezett faluközpontot létrehozni.

Forrás: Vértes-Gerecse Közösség

Cikk megosztása