A népi kulturális örökséget és a kézműves mesterségeket őrző, nemzetközi hírű település a 2012. július 14-én felavatott kültéri „gömöri kemencével” most már a gasztronómiai hagyományok ápolását is erősíti. A kemencének köszönhetően feleleveníthetik a régi korok konyhájának ízeit, az idősebbek átadhatják gasztronómiai tudásukat a fiatalabbak számára. Ezáltal kialakul a generációk közötti párbeszéd, amelynek meghatározó szerepe van a hagyományápolás területén.

A kemenceavatót követően kulturális és szórakoztató műsorok várták az érdeklődőket a térségben élő előadók közreműködésével. Volt ének és vers, szépirodalmi művek előadása. A Velezd Néptáncegyüttes is fellépett, amely a gömöri kultúra egyik olyan fiatalokból álló hagyományőrző csoportja, akik felvállalták a régi táncok mellett a helyi szokások tánccal történő ötvözésének bemutatását is.

A rendezvény ideje alatt a gyermekek kézműves foglalkozáson alkothattak, kipróbálhatták a nemezelést. A színes, változatos programnak köszönhetően a kicsiktől kezdve a fiatalokon át az idősebb korosztályig mindenki megtalálhatta a saját igényeinek megfelelő programot. A jelenlévő vendégeket a műsorok után este vacsorával kínálták. A menü palócleves volt házi jellegű süteménnyel. Miután mindenki jóllakott, a rendezvény záró programjaként a résztvevők szabadtéri bálban ropták a táncot az éjszakába nyúlóan. A talpalávalót egy térségi zenész szolgáltatta, a közönség igényeinek megfelelően.

Forrás: Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület

Cikk megosztása