„Húsz éve társult Csehimindszent másik öt településsel, Bérbaltavárral, Csehivel, Csipkerekkel, Mikosszéplakkal és Nagytilajjal a szennyvízkezelés megoldására. Pályázati forrást is nyertek a csatornahálózat kiépítésére, ám négy község az önerő hiányára hivatkozva visszalépett, így nem tudták megvalósítani a környezetkímélő beruházást” – mondta az előzményekről Fukszberger Imre, a Vas megyei Csehimindszent polgármestere. Később többször is sikertelenül pályáztak, míg tavaly végre sikerült mintegy 176 millió forint támogatást nyerni.

A kiépített csatornahálózat hossza csaknem öt kilométer. A beruházással korszerű, természet közeli biológiai szennyvíztisztító- és élővíz-rehabilitálási rendszert valósítottak meg. Az „élőgépek” sajátos, új megoldása a medencék felszínére telepített növényzet. Ez egy, a vízfelszín magasságában rögzített rácson helyezkedik el, a növények gyökere pedig a reaktortérbe nyúlik. Elsődleges szerepük nem a tápelemek kivonása a szennyvízből, hanem az, hogy fél-másfél méter mélyre nyúló gyökérzetük rendkívül nagy fajlagos felületével kiváló életteret nyújt a szerves anyagokat lebontó mikroorganizmusok, férgek, csigák, rákok és egyéb élőlények számára. A technológia alkalmazásával nem csak a szennyező anyagoktól lehet megszabadulni, de az üvegházak örökzöld foltot is jelenthetnek a többnyire zsugorodó zöldfelületekkel rendelkező településeken.

Forrás: Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület, vasnepe.hu

Cikk megosztása