Régi álma valósult meg az Ipoly-völgyi Lovas Diák SE tagjainak, mikor a LEADER első körében nyertes pályázatuk eredményeként befejeződött Nógrádgárdonyban a fedett lovaglópálya építése, és birtokba vehették a gyakorlásra télen is alkalmas sportlétesítményt.

Sajnos csak 2011 novemberében tudták elkezdeni a munkálatokat az épületen, mondta a projekt vezetője, Szita Gabriella, mert habár a 15 millió forintos támogatást még a LEADER első körében nyerték el, sokáig nem találtak megfelelő vállalkozót.

Ugyanakkor nagy szüksége volt a fiataloknak a fedett, az edzésekre télen is alkalmas pályára, mivel eddig nagy távolságot kellett megtenniük, hogy gyakorolni tudjanak. Ráadásul nem csupán ők veszik majd igénybe a lovardát, hiszen már hat másik lovas egyesület is jelezte, hogy szívesen edzenének a pályán, elsősorban persze a téli hónapokban.

Kétbodony polgármesterasszonya, Koczúrné Halász Judit a „Tudatos Ifjúság Kétbodony” című projektnyitó rendezvényen adta át a település ifjúságának a LEADER támogatással megvalósult sportpályát és ifjúsági házat. Amint azt a megnyitó beszédében elmondta, ígéretet tett a fiataloknak arra, hogy színvonalas programokat fognak szervezni számukra a jövőben, ám ehhez az elemi feltételek sem álltak rendelkezésre. Egy poros kis sportpályán és egy, az évek során leamortizálódott, jobbára csupán tévénézésre és zenehallgatásra alkalmas ifjúsági klubon kívül semmi sem szolgálhatta ezt a célt.

A LEADER program lehetőséget adott arra, hogy a sportpálya és az ifjúsági ház megújuljon. 2011 novemberében adta be az önkormányzat a pályázatot, s idén májusban kézhez vehették a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogató határozatát, amely több mint 11 millió forintról szólt. Ehhez jött még az önkormányzat önrésze, a beruházás áfája: több mint hárommillió forint. Alig egy hónap elteltével megtörtént a műszaki átadás, megújult a sportpálya és az épület – utóbbi kívül-belül átalakult, korszerű étkezővel, szórakozó helyiségekkel, fürdővel és mosdóval gazdagodott.

A megnyitón rövid beszédet tartott Balla Mihály országgyűlési képviselő is, aki rövid köszöntőjében kiemelte együttműködés és a közösségi terek nevelő, pozitív hatását, s ennek mint egyik fontos eszközét, a sportot. Ezt követően a polgármester asszonnyal közösen átadták a település lakóinak a sportpályát, amelyet rövidesen birtokukba vettek a vándorkupáért küzdő mérkőzések focistái.

Forrás: Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesület

Cikk megosztása