Kocs község önkormányzata 2012. július 12-16. között szervezte meg a Kovácsok táborát a település múzeumában. A fő célkitűzés az volt, hogy a gyerekek ismerkedjenek meg a kihalófélben lévő szakma szépségével, nehézségével, hasznosságával, legyen lehetőségük elméletben és gyakorlatban ismereteket szerezni a kovács szakmáról. Emellett kiemelt cél volt a hagyományőrzés is. A gyakorlati foglalkozások délelőtt, az elméleti foglalkozások pedig délután voltak, a mesterek négy csoportban foglalkoztatták a 15 tanulót, akik közt két lány is akadt. A gyerekek a munka megkezdése előtt komoly munkavédelmi oktatást kaptak, majd kezdetben hideg vason tanulták meg a helyes fogásokat és a különböző kalapácsok használatát. A szünetekben pihenésként a mesterség fő feladatáról és a kovácsműhely felépítéséről, szerszámairól hallgathatták a kovácsok előadását. A tábor értékelésekor, zárásakor mind a mesterek, mind a gyerekek elégedettek voltak az öt nap történéseivel, mindkét fél szívesen találkozna a következő évben, folytatva a megkezdett munkát.

Pusztavámon LEADER forrásból nyertek támogatást, ahol a római katolikus egyházközség július 5-10. között szervezte meg a Királyok táborát. A tábor igazi összefogást teremtett, hiszen több településről, több felekezetből érkeztek táborozók, összesen 78-an. Cél a közösség fokozatos felépítése volt. A táborban több korosztállyal is foglalkoztak, párhuzamosan feldolgozva a kiválasztott királyok életét beszélgetéssel, dramatizálással, játékkal, rajzzal. Ezt tették teljessé a kirándulások, közös métázások, röplabdázások is. A pályázatnak köszönhetően új elemeket, így például agyagozást, nemezelést, tűzzománc készítést tudtak a táborozóknak biztosítani. Mindenki körében nagy sikert arattak a kézműves foglalkozások. Összességében elmondható, hogy jól sikerült a tábor.

Héregen három hetes napközis tábort szervezzen a helyi, valamint a tarjáni, vértestolnai iskolás gyerekeknek. Az első héten kisebb gyerekeket, leendő elsősöket és alsó tagozatosokat is fogadtak. Ezen a héten Móra Ferenc és László Gyula honfoglalásról szóló meséivel kezdődtek a napok, de többek között festettek porpasztellel, gyöngyöt fűztek és erdei sétán ismerkedtek az erdővel a gyerekek. A második héten már Király-kúton építették fel a tábort, majd a mindennapi rutinhoz szükséges tárgyak elkészítése után „indián törzseket” hoztak létre. A gyerekek mindegyike kapott egy indián nevet, és az amerikai bennszülöttekről hallgattak történeteket, indián játékokat játszottak, „kiásták a csatabárdot”, valamint számos hasonló programon vehettek részt. A harmadik héten a fiatalok ismét leköltöztek a Kultúrházba. Ide Tarjánból és Vértestolnáról is érkeztek résztvevők, akiknek gyorsan sikerült is beilleszkedniük a társaságba, és a többiekkel együtt kirándultak, szőttek, fontak és csomóztak ékszereket, készítettek dudákat, és vettek részt különféle kézműves foglalkozásokon.

Magyaralmáson szintén az értelmes és hasznos időtöltési lehetőség biztosítása volt a cél az iskolások számára. A község önkormányzata immár 15. alkalommal rendezte meg a helyi civil szervezetekkel, vállalkozókkal és a település lakóinak összefogásával a Csutka Alkotótábort. Az idei program a nyári olimpiai játékok sokszínűségét tükrözte a tevékeny alkotó munka, valamint a szórakoztató programok mellett. Célcsoportja a 6-14 éves korosztály volt, elsődlegesen pedig a közösségépítés, a kézműves, népművészeti tevékenységek mellett a kultúra, művelődés színes skálájának felsorakoztatására törekedett. A tábor tartalmas élményt nyújtott kicsiknek, nagyoknak, szülőknek, nagyszülőknek egyaránt.

Forrás: Vértes-Gerecse Közösség

Cikk megosztása