Öttevényben LEADER-pályázat segítségével valósulhatott meg a fejlesztés, az elhelyezett eszközök mind EU-konformok. A támogatás összege megközelítette a 8 millió forintot. Különféle játékeszközöket helyeztek el, összesen 21-et, ezek közt a legkisebbektől kezdve a 14 évesekig minden gyermek találhat megfelelőt. Király Péter polgármester elmondta, hogy a legkedveltebb játszóeszköz az eddigi tapasztalatok alapján a fészekhinta és a kötélpálya.
A kialakításkor a szülőkre is gondoltak: öt nagyméretű padot és négy ülőkével ellátott asztalt is kihelyeztek. A faluvezető szerint a környék egyik legnagyobb és legjobban felszerelt játszóterével gazdagodhatott a település.
Az Újkígyósi Fiatalokért Közhasznú Egyesület közel 2 millió forintot nyert pályázaton játszótér építésére. A Gyulai út menti Szent Imre parkban avatták fel a létesítményt. Ez már a harmadik európai uniós szabványoknak megfelelő játszóterük. A Fő utcán és a Wenckheim parkban saját erőből készítettek gyerekparadicsomot.
„Összefogásból létesült a játszótér, LEADER-forrásból” — mondta Szebellédi Zoltán polgármester. Aki hozzátette: „a LEADER-pályázatok fontos források a települések életében. Újkígyós 15 pályázatot nyújtott be és 15-öt nyert”.

Forrás: Pannónia Kincse LEADER Egyesület, kisalfold.hu, Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület, Békés Megyei Hírlap

Cikk megosztása