A közel egy évig tartó beruházás első lépéseként az elmúlt nyáron befejeződött a közösségi térként is funkcionáló piac 130 négyzetméteres bővítése, majd novemberre a Művelődési Központ is megújult. Az idei év elejére az új Városháza kialakítása is befejeződött. A teljesen akadálymentesített, földszintes épület térkövezett belső udvarral, és akadálymentes parkolókkal várja az ügyfeleket, akik így ügyeiket egy épületben, modern körülmények között intézhetik.

A fejlesztések hatásaként egy korszerű közszolgáltatásokat és közösségi élettereket biztosító, élhető, európai színvonalú városközpont alakult ki Nyírmadán. A fejlesztésből a helybeli lakosok is kivették a részüket, hiszen az ő kezük munkáját dicséri a hivatal és a művelődési ház előtti és melletti terület parkosítása.

Az ünnepélyes átadáson megjelent Kovács Sándor, a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei közgyűlés alelnöke is, aki elismerését fejezte ki amiatt, hogy csaknem 180 millió forintból ilyen szép és hatékony munkát sikerült véghezvinni.

Kálmán Béla polgármester köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a térség hátrányos helyzetének leküzdéséért minden lehetőséget meg kell ragadni. A fejlesztések tehát folytatódnak Nyírmadán: a tervek szerint hamarosan megvalósulhat a gyermekjóléti és a gondozási központ, valamint a rendőrség épületeinek felújítása, bővítik a város óvodáját, továbbá elkezdődhet a sportpálya fejlesztése is.

Nyírmada az elmúlt hónapokban több foglalkoztatási, felzárkóztatási programban is részt vett, így a fejlett infrastruktúra mellett a megfelelően képzett szakemberek jelenléte is javítja a város versenyképességét.

Az „Integrált településfejlesztés Nyírmadán II.” című, összesen csaknem 200 millió forintos, az Észak-Alföldi Operatív Program finanszírozásában megvalósuló projektet nagyjából 180 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatás tette lehetővé.

Forrás: Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Cikk megosztása