Sikeresen pályázott a Fejér megyei Lepsény könyvtára egy, a Külügyminisztérium által kiírt pályázaton, így ennek köszönhetően négy átfogó előadást tartottak a községben az Európai Unió történetéről, működéséről és lehetőségeiről.

Első alkalommal Szabó Sándor, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázati és innovációs tanácsadója az EU-s pályázatokról tájékoztatta a művelődési központban összegyűlt hallgatóságot. Hangsúlyozta, hogy nem a pályázatokhoz kell igazítani a projektet, hanem olyan kiírást kell keresni, amely a saját ötletet támasztja alá.

A lepsényi Esthajnal Nyugdíjasklub tagjainak Szili Valéria, a székesfehérvári Europe Direct irodavezetője kötetlen beszélgetés formájában vázolta az EU nyugdíjasokkal kapcsolatos politikáját.

Végül a lepsényi Fekete István Általás Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8. osztályos tanulói kerültek sorra, akik tudását két előadással is igyekeztek szélesíteni a 27-tagú szervezetről. Szili Valéria az EU kialakulását ismertette, amely után a diákok egy teszt formájában mutatták meg, mire emlékeznek, mit tudnak a szervezetről. Ezt követően a Mezőszentgyörgyi Amatőr Színjátszókör (M.A.SZ.K.) két tagja, Babják Zoltán és Kiss Péter prezentációja zárta a sorozatot, akik főleg az Európai Unió és Magyarország kapcsolatára helyezték mondanivalójuk hangsúlyát, majd személyes élményeiket is megosztották egy képes beszámolóval a színjátszók 2011- es brüsszeli útjáról.

Forrás: MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület, fmh.hu

Cikk megosztása