Május 1-én Nagy László Péter a Somogy megyei Mesztegnyő polgármestere megnyitója után elindult első útjára a Muki I. névre keresztelt mozdony Galambos Ferenc plébános áldásával. Korábban beállított vonattársa már reggeltől kezdve járta szakadatlanul az útvonalat: a kakpusztai végállomásig majdnem egy órán át fedezhették fel a vonatozók a természet szépségét, kirándulótempóban zakatolták végig a kilenc kilométeres távot. Az igazi majálisi napsütésben és hangulatban a vonatozás mellett szabadidős, kulturális és sportprogramokat is tartottak.

A mesztegnyői kisvasút napja az erdei vasutakat népszerűsítő országos rendezvény egyik állomása volt, de a felújított mozdony avatási ünnepsége a kisvasút helyzetének megerősítését is jelenti. Igény van arra, hogy a turisták ily módon ismerjék meg a Boronka-melléki tájvédelmi körzet Somogyban is egyedülálló természeti világát. Elsősorban turisztikai okokból a fenntartó cég úgy döntött, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a kisvasút üzemeltetésére, így a mozdony után a teljes gép- és kocsiparkot is felújítja. A turistákhoz igazították a kisvasút szombat-vasárnapi menetrendjét is. Az üzemeltető kisebb túrák vezetését is vállalja, nagyobb csoportok pedig a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársait is kérhetik a páratlan élővilág felfedezéséhez.

Forrás: Vidékünk a Jövőnk Szövetség, sonline.hu

Cikk megosztása