Az elmúlt két évben számos fejlesztés valósult meg a Győr-Moson-Sopron megyei Bakonypéterden. A kevesebb, mint háromszáz lelkes község önkormányzata majdnem négymillió forintot nyert a művelődési ház felújítására, amelyet több mint egymillió forint önerővel egészített ki. Az orvosi rendelő felújítását önerőből végezték el – ez a beruházás valamivel kevesebb, mint egymillió forintba került.

A helyiek életét olyan programok, kezdeményezések is javítják, mint az idősek napja, a falunap, gyermeknap, a játszóház, a szüreti felvonulás, valamint az angol és német nyelvtanfolyam is. Megalakult a polgárőrség, végre fel tudták újítani a játszóteret és a buszmegállót, a 82-es főútra pedig egy figyelmeztető táblát helyeztek ki, amely a gyalogosokat védi.

Télen nagy segítség volt a tűzifaosztás: itt is szociális rászorultság alapján osztották a tüzelőt. A község másfél millió forint állami támogatást kapott, az önkormányzatnak az akció összesen 450 ezer forintjába került.

Az aktuális munkák között szerepel az önkormányzati hivatal felújítása, a temetőben a korlát és a lépcső kialakítása, a sportegyesület átalakítása, a futballpályán pedig az eddig nagyon hiányzó elektromos hálózat kiépítése. A megvalósult fejlesztések összege több mint hatmillió forint.

Forrás: Pannónia Kincse LEADER Egyesület, kisalfold.hu

Cikk megosztása