Április 11-13. között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Telkibánya adott otthont a soros NATURAMA találkozónak. A sokszínű program részeként első este helyi túravezető mutatta be Telkibánya ma is fellelhető kristályait, majd Mester Lászlóné polgármester asszony beszélt Telkibánya múltjáról, jelenéről. A második nap a közös helyi védjegy projekt kidolgozásával, a spanyol tanulmányút értékelésével telt. Pénteken a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat műhelymunkák programsorozat kidolgozásával foglalkoztak a résztvevők, majd délután Hernádszentandráson a „BioSzentandrás” projekt záró rendezvényén vettek részt. Itt akár a gyakorlatban is bele lehetett kóstolni a biogazdálkodás rejtelmeibe, mivel egy a talaj-előkészítési és veteményezési versenyen is be lehetett nevezni. A résztvevők így sokat tanulhattak a biogazdálkodásról, a helyi közösség összefogásának technikáiról, és azt is láthatták, hogy milyen eredménye lehet egy jó kezdeményezésnek.

Forrás: Abaúj LEADER Egyesület, abakonyert.hu

Cikk megosztása