Kézműves csoportja munkáival várja az érdeklődőket a Nagykátai Tájház a martfűi művelődési központban. A kiállításon olyan ősi mesterségekkel készített alkotásokat lehet megtekinteni, mint a lószőrékszerek, csipkék, hímzések, fafaragványok és a csuhébábok.

A két település hosszú évek óta ápol egymással jó kapcsolatot a kultúrára épülő baráti szálakon túl. Legutóbb a martfűi foltvarrók kaptak meghívást a Nagykátai Tájházba, most pedig Martfű invitálta a nagykátai népi mestereket bemutatkozásra.

„A közművelődési pályánk kezdetétől minden szállal kötődünk Martfűhöz, az itt működő művelődési központ korábbi és mostani igazgatónőjéhez is. Külön öröm, hogy amikor visszatérünk a klasszikus kultúra gyökereihez, akkor szülővárosom egy darabját is megmutathatom, megmutathatjuk e kiállításon” - hangsúlyozta a tárlat megnyitóján Lugosiné Urbán Erzsébet, a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Tájház igazgatója.

A Martfűi Városi Központ és Könyvtár nevében Deákné Szilágyi Andrea köszöntötte a másik város küldöttségét, valamint a megnyitó vendégeit. Az ünnepi műsorban közreműködött Székácsné Tálas Gabriella és a Nagykátai Ifjúsági Népdalkör.

Forrás: Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., martfu.hu

Cikk megosztása