Közel hetven, a településért tenni akaró önkéntes szorgoskodott Zalaszentbalázson a focipálya közelében, ahol díszfákat ültettek és felújították a játszótéri játékokat. A munkálatokhoz szükséges pénzt a helyi sportegyesület sikeres pályázata adta. A civil szervezet egy olajipari cég és az Ökotárs Alapítvány közös programjára pályázott sikerrel, több mint 600 ezer forintos támogatást elnyerve.

„A focipálya környezetében a tavasszal ki kellett vágni 48 elöregedett nyárfát, ezeket pótoltuk most” - mondta el Horváthné Bereczki Krisztina. „A továbbiakban különböző cserjék, egynyári és évelő virágpalánták ültetésével, padok, asztalok és szemetesek, valamint szabadtéri játékok kihelyezésével szeretnénk még szebbé, komfortosabbá tenni a környezetet. Az a szándékunk, hogy pezsgő közösségi teret alakítsunk itt ki, amit örömmel használnak a község lakói, idősek és fiatalok egyaránt” – vázolta a terveket a projektmenedzser.

A parkosítási tervet Uzonyi Dezső polgármester készítette el és maga is részt vett a hétvégi munkában. „Az önkormányzat üdvözölte a sportegyesület kezdeményezését, amihez a pályázat önrészeként 100 ezer forintot biztosított” – árulta el a település első embere. „A munkálatok előkészítésében pedig részt vettek a közmunkásaink, hiszen nekünk, a község vezetőinek is fontos, hogy megújuljon a futballpálya környéke, ez a gazdasági programunkban is szerepelt. Elképzeléseink szerint a megújuló közösségi tér méltó helyszíne lehet például a falunapnak” – mondta Uzonyi Dezső. Horváthné Bereczki Krisztina emellett megjegyezte, hogy a pályázat fontos eleme a hozzáadott érték, ezért a szervezők a jövőben is számítanak a község lakóira.

Forrás: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, Zalai Hírlap

Cikk megosztása