Országos megbeszélést tartottak a vidékfejlesztési egyesületek Kismaroson. A Pest megyei községben a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a VM Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), valamint LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS-ok) képviselőit köszönthette Poldauf Gábor polgármester, aki a település és a térség gazdasági helyzetéről, lehetőségeiről is beszélt.

Ifj. Pongrácz János, a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület elnöke a LEADER program fontosságáról beszélt, és a szervezet tevékenységét, a munkaterülethez tartozó településeket mutatta be. Hangsúlyozta a hasonló rendezvények fontosságát az aktuális problémák megbeszélése és megoldása érdekében.

Maácz Miklós, a Vidékfejlesztési Minisztérium, vidékfejlesztési főosztályának vezetője a vidékfejlesztés fő céljait és feladatait ismertette. Jelezte, hogy több jogcím is megnyílik a közlejövőben, és az Új Széchenyi Terv mikrovállalkozásoknak szánt támogatásait is megnyitják a vidékiek számára. Kiemelte, hogy a tárca lehetőséget biztosított HACS-oknak a célterültek közötti átcsoportosításra. A kis költségvetésű HACS-oknak újabb feladatokat adhatnak ki, így újabb működési forrásokhoz juthatnak. Maácz Miklós arra is rámutatott, hogy a jövőben lehetségessé válhat a LEADER alapelvek kiterjesztése más strukturális alap pályázataira is.

Ezt követően Tar Gyula, a VM VKSZI osztályvezetője ismertette a szervezet célját és feladatait, köztük a HACS-ok ellenőrzését, valamint többek között tájékoztatást adott a hazai és nemzetközi rendezvényekről, partnerségi kapcsolatok kialakításának lehetőségeiről, beszélt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Állandó Titkársága által kiírt hálózatépítés-támogatási projektötletek benyújtásáról.

Matuska Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal osztályvezetője a pályázatok igazgatói felülvizsgálatát és jóváhagyását végző szervezet által ellátott feladatokat ismertette. Hangsúlyozta, hogy a LEADER-támogatások jelenlegi fordulójának ügyintézése hatékonyabb, gyorsabb volt, mint a korábbiakban, ami a megszerzett tapasztalatoknak, a szorosan meghatározott határidőknek és a színvonalas képzéseknek köszönhető, és már a következő körről szóló ötletekről is beszélt.

Az előadásokat követően Keszthelyi Krisztián, a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület alelnöke és egyben a rendezvény moderátora megnyitotta a fórumot, ahol három téma köré csoportosítva tehették fel kérdéseiket a HACS-ok munkatársai a VM dolgozóinak.

Forrás: Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása