Két éve, 2009 tavaszán kezdődött meg Beledben a felnőttképzési központ kialakítása, amihez európai uniós pályázatból 23 millió forintot kapott a helyi Mikrotérségi Általános Művelődési Központ. A támogatásból az intézmény akkreditálhatta magát, kidolgozhatta saját képzési programjait és elindíthatta első képzéseit - 2011 tavaszán kettőt is. Összesen húsz hallgató vett részt a német nyelvi környezetben zajló háztartásvezetésről, valamint a parkgondozási alapismeretekről szóló oktatáson. Az ingyenes képzések a hátrányos helyzetű csoportokba tartozóknak, így például munkanélkülieknek, pályakezdőknek, GYES-en, GYED-en, GYET-en lévőknek, roma származásúaknak és ötven éven felülieknek kínáltak esélyt a tanulásra.

Két egykori tanuló, Bogdán Árpád és Ignácz György is egyetértett abban, hogy feltétlenül érdemes volt részt venniük a tavalyi tanfolyamon, hiszen a tanultakat ma is kamatoztathatják jelenlegi munkakörükben. Mindketten beledi parkgondozóként dolgoznak. „Furcsa volt annyi év után ismét beülni az iskolapadba, de a képzési idő előre haladásával egyre jobban belemelegedtünk” – jegyezte meg Bogdán Árpád. Ő és Ignácz György is elmondta, hogy ha arról lenne szó, szívesen visszaülnének újra a padokba akár egy komolyabb kurzusra is, és szeretnének szakmunkás-bizonyítványt szerezni.

A felnőttképzés továbbra is működik a dél-rábaközi kisvárosban. Mórocz Ildikó projektmenedzser elmondta: az intézményi akkreditáció megszerzésével a jövőben lehetőségük lesz akkreditált képzések szervezésére és felnőttképzési szolgáltatások biztosítására. Arra is számítanak, hogy kínálatuk megjelenésével többen érdeklődnek az intézmény tevékenysége iránt a hátrányos helyzetűek különböző csoportjaiból.

Forrás: Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület, kisalfold.hu

Cikk megosztása