A Sátoraljaújhelyi Kistérség Többcélú Társulás Tanácsa is tárgyalta legutóbbi ülésén a Városi Könyvtár 2011. évi mozgókönyvtári tevékenységét. Az újhelyi intézmény a Hegyköz 5 településén lát el mozgókönyvtári feladatokat. Ennek köszönhetően a falvak lakói könnyebben hozzájuthatnak az intézmény könyvekhez. Mindezen túl különböző rendezvények is megvalósításra kerülnek a települési könyvtárakban.

A Csongrád megyei Deszk önkormányzata, a röszkei Petőfi Sándor Művelődési Ház és Községi Könyvtár, valamint a zsombói József Attila Közösségi Ház és Könyvtár közös pályázattal nyert a Társadalmi Mobilitás Operatív Program (TÁMOP) kiírásán. A sikeres pályázatnak köszönhetően összesen majdnem 33 millió eurót fordíthattak szolgáltatásfejlesztésre. Röszkére ebből az összegből majdnem kilencmillió forint jutott, amelyből egy új kollégát tudtak felvenni, és számos könyvtári órával, rendezvénnyel segítették a helyi általános iskolásokat a könyvtári eligazodásban és a hatékony információkeresésben. Egy integrált könyvtári számítógépes rendszert is vásároltak, amellyel a korábbinál jóval gyorsabban, egyetlen kattintással meg lehet nézni, hogy egy könyv megtalálható-e és kölcsönözhető-e a gyűjteményből.

ECDL Start képzésen is részt vett a könyvtár egy munkatársa, így a kor kihívásainak megfelelő tudással tudják segíteni a könyvtárba látogatókat. Tavaly decemberben a könyvtár berendezéseit bővítették, így az állomány egy helyre került, átláthatóbbá téve a gyűjteményt. A projektnek köszönhetően a könyvtár a világhálón is megjelenhetett: nem csak magyarul, de angolul és németül is olvasható az intézmény új honlapja. A projekt során magát az olvasást is igyekeztek – különösen a fiatalok körében – népszerűsíteni, ezért író-olvasó találkozókat szerveztek, ahol többek között Varró Dániellel és Telegdi Ágnessel lehetett találkozni.

A szintén Csongrád megyei Kisteleken is TÁMOP-forrásból indítottak könyvtárfejlesztési projektet. A pályázatnak köszönhetően az interneten elérhető szolgáltatásokat is bevezettek. A továbbfejlesztett honlap három nyelven tájékoztat az intézmény aktuális rendezvényeiről, híreiről, és könyvajánló olvasható a legújabb kötetekről. A felhasználók a kölcsönzés határidejének meghosszabbítását is kérhetik már a honlapon. Emellett megkezdődött a könyvtári állomány visszamenőleges feldolgozása, így hamarosan megindulhat a számítógépes könyvkölcsönzés is.

A Hegyköz öt településén nem csak az internetről elérhető szolgáltatásokkal kell beérnie a lakóknak, de mozgókönyvtár hozza számukra helybe a könyveket. A sátoraljaújhelyi könyvtár által működtetett szolgáltaltásnak köszönhetően a falvak lakói könnyebben hozzájuthatnak az intézmény könyveihez. Emellett különböző a települési könyvtárak különböző rendezvényekkel csalogatják az olvasókat.

Forrás: Déli Napfény Nonprofit Kft., Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület, Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület, roszke.hu, delmagyar.hu, Zemplén TV

Cikk megosztása