Pályázati együttműködést írt alá a Heves megye Boldog és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfényszaru általános iskolája. Ennek során nyílt lehetősége a boldogi Berecz Antal Általános Iskola 23 felsős diákjának a tavalyi nyári szünetben, hogy két tanár kíséretében környezetvédelmi táborban vegyen részt. A Tisza-tó partján szervezett táborban a gyerekek a vizes élőhelyek növény- és állatvilágával ismerkedhettek meg. A programokban gazdag hét során meglátogatták a vízisétányt és a tanösvényt, csónak- és kerékpártúrán vettek részt, megfigyeléseiket, tapasztalataikat projektfeladatok keretében dolgozták fel. A Hortobágyi Madárkórházba is ellátogattak, ahol közvetlen közelről ismerkedhettek meg a Hortobágyi Nemzeti Park területén előforduló madarakkal és a madármentő szolgálat tevékenységével. Az utolsó napon pedig a poroszlói tájházban próbálhatták ki, hogy mennyi játéklehetőséget kínált régen egy falusi porta.
A tábor az ökoszemlélet jegyében szervezték, hiszen a boldogi iskolában központi szerepet kap a fenntarthatóság pedagógiája. - A diákok számára természetes volt a szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás, de megismerkedtek a kerti komposzt WC és a „napelemes” kerti zuhany használatával is, csakúgy, mint a nomád tábori körülményekkel. „A modern technika vívmányait csak eső esetén hívtuk segítségül, egyébként szellemi és fizikai sportokkal (sakk, társasjáték, asztalitenisz, foci, íjászat és horgászat), kézműves foglalkozásokkal töltöttük ki a szabadidőt” – mondta Tóth Éva, a boldogi Berecz Antal Általános Iskola igazgatója.
Ez azonban csak az egyik része a pályázatnak, hiszen a tanév során is folytatódnak a szabadidős programok. Többek között magyar, matematika és angol felkészítőket tartottak a középiskolai felvételi előtt álló végzős diákok számára, valamint pályaorientációs fórumon is részt vehettek a gyerekek. A tanulók kedvence a háztartási szakkör, ahol Kovácsné Varga Katalin tanítónővel szakácstudományukat próbálgathatják a gyerekek. Azok sem maradnak kikapcsolódási lehetőség nélkül, akik inkább a sportok iránt érdeklődnek, hiszen a pályázat lehetőséget nyújt sakk, valamint focibajnokság lebonyolítására is. A boldogi gyerekek ezeken összemérhetik tudásukat jászfényszarui társaikéval. A művészeti iskolások három alkalommal mutatkozhatnak be Jászfényszarun művészeti toborzó napok keretében. A tanév végére is marad még program: az iskolai gyereknapot a sport és egészség jegyében szervezik meg.

Forrás: Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Hatvan Online

Cikk megosztása