„Nem önmagadé vagy, hanem a közösségé” – idézte Kölcsey Ferenc sorait V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszöntőjében. A VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI) által szervezett tanácskozáson az államtitkár kiemelte: a közel kétszáz működő Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT) a legkorszerűbb felszereltséggel rendelkezik, de a gondolat, amely megalkotta, a régi. A vidéki fonó, a korabeli közösségi tér nélkül nem maradtak volna fent népdalaink, néptáncaink – mondta V. Németh Zsolt –, ezért az ismeretszerzés és az egyszerű találkozás miatt is fontos ez az intézményi háló.
Ehhez a gondolathoz csatlakozott előadásában Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) parlamenti államtitkára. Szerinte a közösségek szétziláltsága gátolja az ország boldogulását, ezért meg kell erősíteni azokat. Ennek érdekében – ahogy az államtitkár fogalmazott – a NEFMI kulturális szakterülete most dolgozza ki azt a TÁMOP pályázati programot, amely a tervek szerint összesen 700 millió forint keretösszeggel támogathatja az IKSZT-k szakmai tevékenységét. A konstrukcióban három-ötmillió forintot igényelhetnek majd a már működő IKSZT-k a közösségek megerősödését célzó helyi szintű közművelődési, könyvtári, továbbá ifjúságfejlesztési és közösségfejlesztési programjaik, szolgáltatásaik kialakítására, fejlesztésére.
Csatári Bálint, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke bemutatta a vidék társadalmi-gazdasági változásait, valamint felszólította az IKSZT címbirtokos szervezeteket, hogy szakmai tudásuk és ismereteik terjesztésére csatlakozzanak az MNVH munkájához.
„Az elmúlt ötven év legnagyobb vidéki beruházása az IKSZT program” – mondta Mezőszentgyörgyi Dávid a rendezvényen. A VM VKSZI főigazgatója beszámolt arról, hogy országszerte viszonylag egységesen alakultak meg a címbirtokos szervezetek és a ma már kétszáz megnyitott helyszínt számláló hálózat kiegyensúlyozottan működik. A modern faluházak, IKSZT-k nem egy minisztérium ügyét képezik – jelentette ki Mezőszentgyörgyi Dávid, aki elmondta, tárgyalásokat folytatnak a Belügyminisztériummal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal is az együttműködési lehetőségekről.
Vulcz László beszélt az IKSZT program statisztikáiról, így arról, hogy a legtöbb IKSZT Észak-Magyarországon működik, míg a legkevesebb, kettő, a Közép-magyarországi régióban. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatóságának vezetője tájékoztatta az érdeklődőket az ellenőrzési szempontokról és az ellenőrzések során feltárt legfőbb hibákról is.
A szakmai nap résztvevői előadást hallhattak arról is, hogy milyen feltételekkel lehet színtere az IKSZT a postai szolgáltatásnak, amely esetekben integrálható a posta az IKSZT épületébe: erről Kocsisné Papp-Pálfi Ágnes, a Magyar Posta Zrt. főosztályvezető-helyettese beszélt a hallgatóságnak.
2011 decemberében együttműködési megállapodást írt alá a VM VKSZI és az Országos Egészségfejlesztési Intézet. Solymosy József Bonifác főigazgató-helyettes az IKSZT-kről, mint az egészségfejlesztés fontos helyszínéről beszélt, és arról, hogyan lehet a vidéken élők „jól-létét”, életminőségét javítani.
Fejes István, az MNVH elnökségi tagja a működtetéssel kapcsolatos terhekről beszélt. Mint mondta: a kötelező öt éves működtetés költségeket is ró a szervezetekre, évente közel négy millió forintot, amely több településnek is nagy érvágást jelenthet.
Az első IKSZT-t 2010. október 15-én adták át Úrhidán. Bognár József, a település polgármestere az eddigi működésükről és tapasztalataikról számolt be a hallgatóságnak, egyfajta jó gyakorlatot adva azoknak, akik most kezdenek bele a munkában.
Erdős Balázs, az IKSZT program szakmai koordinációjáért felelős Kiemelt Projektek Osztályának vezetője előadásában a program megvalósulását segítő elektronikus felületeket mutatta be. A XXI. század infokommunikációs eszközeivel felszerelt IKSZT-k küldetése az információs társadalom kialakulásának elősegítése, az elektronikus ügyintézés használatának népszerűsítése. Az IKSZT programmal kapcsolatosan így elvárás a hatósági ellenőrzés, valamint a módszertani támogatás online felületen történő megvalósítása. A VM VKSZI – szem előtt tartva ezt a fajta küldetést – a rendezvény során indította útnak a program megújult hivatalos weboldalát. A honlap nemcsak külső és belső szerkezeti, arculati megújuláson esett át, hanem praktikus új funkciókat teremtettek a felhasználók részére.
A VM VKSZI által kialakított IKSZT elektronikus beszámoló felület célja, hogy segítse a program és szolgáltatástervezés menetét a formai hibák, hiányosságok kizárásával, gyorsítsa a beküldési, majd ügyintézői feldolgozást, lehetővé téve így a beszámolási kötelezettségek pontos teljesítését, és mindkét fél számára költséghatékony megoldást nyújtson. A beszámoló felület egyelőre teszt jelleggel üzemel, a jogcímrendelet módosításainak megfelelő átalakítását követően 2012 májusában indulhat útjára.

Forrás: VM VKSZI

Cikk megosztása