Mintegy harminc projekt indult a szobi kistérségben a közmunkások foglalkoztatására. A helyben, önkormányzatok által megtervezett feladatokat a központi költségvetésből fedezik. Több településen több projekt is indult, míg egyes helyeken egy projektre koncentráltak nagyobb erőforrással. Szobon például a közutak karbantartása, a belvízelvezető-árkok kitisztítása, Zebegényben és Ipolydamásdon a földutak rendbetétele, a vár környékének rendezése, Bernecebarátiban a járdák rendezése, Kóspallagon pedig az illegális hulladéklerakók felszámolása a cél.

Márciustól három településen mezőgazdasági projektek is elindultak. Ilyen, elsősorban növénytermesztési programban 73-an kapnak munkát Szobon, hatan Kóspallagon, és 18-an Nagybörzsönyben. Az önkormányzati földeken termelt növényeket, gyümölcsöket az iskolai konyhák veszik át, de a felesleg máshol is értékesíthető. Csak a mezőgazdasági projektekben százmillió forint felett van az állami költségvetési támogatás mértéke.

Újdonság, hogy a mezőgazdasági projektben résztvevők a munka mellett elméleti és gyakorlati képzést is kapnak. Ez új impulzust ad, hiszen a foglalkoztatottak az elsajátított ismereteket később hasznosíthatják. Erre uniós forrás áll rendelkezésre, az oktatás szervezése és megvalósítása várhatóan a Türr István Képző és Kutató Intézet koordinálásában folyik majd. Tehát akik nem rendelkeznek mezőgazdasági ismeretekkel, a munka mellett megtanulhatja ezeket. A mintaprogramok újabb sajátossága, hogy a közmunka átképzéssel párosul.

Forrás: Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület, Dunakanyar Régió

Cikk megosztása