A Mezőgazdasági Könyvhónap mintegy 14 éve tartó töretlen sikere mutatja, hogy szükség van a szaklap- és szakkönyvkiadásra Magyarországon. A szakmai seregszemléhez hasonló a világon nincs – mondják a szervezők. Szerintük határainkon innen és túl is nagy az érdeklődés.

A kaposvári rendezvény nyitányán V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára kijelentette: „mind a Nemzeti Vidékstratégia, mind a Darányi Ignác Terv egyik központi eleme a gazdatársadalom képzettségi szintjének növelése. Egyrészt meg kell felelni a piaci igényeknek, új elvárásoknak, másrészt pedig a saját gazdasági elvárásaiknak is. Ez nem történhet meg a szakmai és gazdasági ismeretek bővítése nélkül.” A vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint a hagyományokat megőrizve egy sokszínű mezőgazdaságot céloz meg a kormány intézkedéseivel, amelynek megvalósításához elengedhetetlen szükség van a szakkönyvekre.

A könyvhónap kaposvári állomásán a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI) és a Kaposvári Egyetem együttműködési szerződést írt alá a kapcsolat mélyítése érdekében. „Az aláírt szerződés persze nem elegendő, – mondta Mezőszentgyörgyi Dávid, a VM VKSZI főigazgatója – ezt tartalommal is meg kell tölteni. A Kaposvári Egyetem nagy felnőttképzési bázisa – itt a lovas képzés és a turizmus területét is meg lehet említeni –, intézetünk pedig a felnőttképzési akkreditáció okán tud együttműködni tananyagfejlesztésben és képzések indításában. Kutatási programokban való közös részvételt is tudunk vállalni, így hatékonyabb, gyorsabb és átfogóbb eredmények születhetnek”.
Szávai Ferenc, az egyetem rektora hozzátette: az egyetem infrastruktúrája és szellemi kapacitása is lehetővé teszi, hogy kiszolgálja a térség szakképzését, továbbképzéseit, így az intézettel közösen könnyebben és hatékonyabban tudják ezt elvégezni.

A nap második felében szakmai konferenciát tartottak Kaposváron, ahol a szakképzés átszervezése volt a téma. Január 1-jén lépett hatályba a szakképzési törvény, amely egy rövidebb, de gyakorlatorientáltabb képzést céloz meg egy három éves kettős képzéssel.

V. Németh Zsolt szerint az új jogszabály célja, hogy a kétkezi munka visszakapja becsületét és rangját. Ahogy az államtitkár fogalmazott, „egész Nyugat-Európa szerte és hazánkban is lehet látni, hogy a gazdatársadalom egyre öregszik, tehát célunk az, hogy vonzóbb legyen a mezőgazdaság a fiatalok körében is.”

Az iskolarendszer megújításáról és kibővítéséről beszélt a konferencián Kristóf Ákos, a Vidékfejlesztési Minisztérium osztályvezetője. A szakiskolák megjelent képviselőit arról tájékoztatta, hogy a minisztérium jelentős számban tervez átvenni agrár profilú iskolákat. A 17 intézményből álló szakiskolai hálózata közel negyven iskolával fog bővülni, amit a Darányi Ignác Tervbe is belefoglaltak.

A tanácskozáson több jelentős változásra is felhívta a figyelmet Mihálka Nóra, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési és Felnőttképzési Igazgatóság főigazgató-helyettese. Mint mondta, a legnagyobb változás, hogy munkakör betöltésére jogosító, komplex szakmai érettségi vizsgát vezetnek be a gyakorlati képzés felerősítésével.

Forrás: VM VKSZI

Cikk megosztása