Egymással összefogva igyekszik közös marketingstratégiát kialakítani a szegedi kistérség 12 települése. Algyő, Bordány, Deszk, Dóc, Domaszék, Kübekháza, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz, Tiszasziget, Újszentiván és Zsombó egységes fellépésükkel jobban meg tudják mutatni magukat, sokszínű szellemi és tárgyi kultúrájukat, helyi nevezetességeiket és turisztikai vonzerejüket.

A projekt megvalósításához LEADER pályázaton nyert támogatást a deszki település-üzemeltetési cég. A település falukarácsonyán a 12 kistérségi település a sportcsarnok előtti szabad területen a részükre felállított egységes arculatú, hangulatos kis faházakban igényes „mini-kiállítással” mutatkozhatott be. Ezalatt a feldíszített csarnokban kézműves foglalkozások és vetélkedők szórakoztatták a gyermekeket, majd a helyi óvodások és iskolások karácsonyi műsorát lehetett megtekinteni. Nem hiányozhatott a karácsonyi hangulathoz a finom harapnivaló, a tea és a forralt bor sem, a település civil szervezetei pedig édes és sós finomságokkal kínálták meg a műsorról hazafelé igyekvő embereket.

A rendezvényhez kapcsolódóan a kistérség 12 településének egységes arculatú turisztikai tablója is elkészült, melyen részletesen bemutatkozhattak a községek, nagyközségek és városok. A tucatnyi település számára a rendezvény még csak a projekt nyitányát jelentette, amelyet hamarosan több esemény is követ majd.

Forrás: Déli Napfény Nonprofit Kft.

Cikk megosztása