Több mint százmillió forintból újult meg Túrkeve orvosi rendelője. Az 1950-es években épült intézmény átalakítására közel 69 millió forint uniós támogatást kapott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város önkormányzata. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Programjának, valamint a jelentős önkormányzati forrásnak és a lakossági hozzájárulásnak köszönhetően alaposan átalakult az elavult épület.

A betegek jókora, esztétikus váróteremben és a hozzá kapcsolódó folyosókon várakozhatnak, a megújult épületnek pedig minden helyisége új bútorzatot kapott. A meleg vizet napkollektorok segítségével, energiatakarékos módon állítják elő.

Az épületet teljesen akadálymentessé tették. A bejutást feljáró, vakvezető sáv és fotocellás ajtók segítik. A nagyothalló beteg és orvosa közötti beszélgetést mobil indukciós hurok könnyíti meg. Az eligazodást kontrasztos, tapintható, Braille-írással ellátott térkép segíti, a helyiségek és a rendelők bejárata melletti egységes névtáblákat pedig szintén ellátták Braille-írással. A kerekes székes betegek részére vészjelző berendezéssel felszerelt akadálymentes illemhelyet is kialakítottak.

A házi- és fogorvosok új munkaállomást kaptak, és egy új generációs egészségügyi szoftvert használnak, amelybe beépítették a Várótermi Irányítási Rendszert is (VIR). Ennek köszönhetően gyorsabbá és egyszerűbbé válhat a betegellátás.

A Pest megyei Ráckevén az Új Széchenyi Terv mikrovállalkozások fejlesztésére kiírt pályázata segített, hogy a város fogászata komplex röntgendigitalizáló rendszert és egyéb modern eszközöket szerezhessen be. Az eszközök segítik a gyorsabb és pontosabb munkavégzést, a páciensek visszajelzései pedig egybehangzóan pozitívak. A beruházás közel ötmillió forintba került, ebből kétmillió forintot vissza nem térítendő, ugyanennyit pedig visszafizetendő támogatás fedezett.

Forrás: Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület, Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft., szoljon.hu

Cikk megosztása