Befejeződött a „gyűjtőutas” projekt Hajdúböszörményben. A megújult utakat Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkárának jelenlétében adták át január 19-én.

A közel 430 millió forintba kerülő projektet az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja a magyar állam társfinanszírozással együtt mintegy 337 millió forinttal támogatta. A munkálatok 2010. december elején kezdődtek, és ennek során nem csak aszfaltburkolatot kaptak az önkormányzati tulajdonú utak: egy körforgalmat, öt gyalogátkelőt és 180 parkolóhelyet is kialakítottak, utcabútorokat helyeztek ki, és az utak mellett fekvő zöldfelületek szintén megújultak.

Forrás: HA-VER Hajdúsági Versenyképesség Nonprofit Kft., Szabadhajdú

Cikk megosztása