Együttműködési szerződést kötött a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközponttal a bábolnai Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola. A két intézmény partnerségét Pelczéder Zoltán, a hazai intézmény igazgatója és erdélyi kollégája, Bartos László tették hivatalossá aláírásukkal. Pelczéder Zoltán hangsúlyozta, anyaországi intézményként kiemelt az iskola felelőssége.

A két intézmény már az együttműködés közös pontját is megtalálta: míg Bábolna a lovas hagyományait és a lovas szakemberképzésben való jártasságát kínálja, addig az erdélyiek a szerteágazó szakirányok közül a mezőgazdasági és állattenyésztés-oktatásban, valamint bőripari képzésükben (így például a lószerszám-készítésben) látják a lehetséges és kölcsönösen kiaknázható összhangot. A partnerség tanulmányi kirándulásokat is tartogat mindkét intézmény növendékei és szakoktatói számára.

Az együttműködést az Európai Unió Leonardo programja támogatja. A bábolnai intézmény már nem először használja ki ennek a pályázati lehetőségeit: Pelczéder Zoltán, a lovas iskola igazgatója elmondta, diákjaik számos európai országba eljutottak már. A program azért sem elhanyagolható lehetőséget kínál, mert sok tanuló nehéz körülmények közül érkezik.

Forrás: Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület, kemma.hu

Cikk megosztása