Az idei második féléves önhikis támogatás után napokon belül újabb összegek érkeznek a Szentes és térségébe tartozó települések számlájára. A kormány összesen közel 384 millió forintot adott önhikis, rendkívüli önhikis, tűzifa- és infrastrukturális támogatásként, valamint rövid lejáratú hitelállomány kiegyenlítésére. A Csongrád megyei települések közül a második legmagasabb támogatást Szentes kapta 2011-ben.

Az egyeztetések eredményeként Szentesre összesen 223,5 millió, Fábiánsebestyénre 66,6 millió, Szegvárra 56,2 millió, Derekegyházra 10,5 millió, Árpádhalomra 8,4 millió, Nagymágocsra 7,9 millió, Eperjesre 6,6 millió, Nagytőkére 3,8 millió forintos pluszforrás került. A napokban megérkező támogatások között szerepel az a Belügyminisztérium által megítélt finanszírozás, amelyet azok a települések kapnak, amelyek a háromnegyed éves mérlegjelentésükben 20 millió és 2 milliárd forint közti, rövidlejáratú hitelt mutattak ki. Az önkormányzatok a támogatást elsődlegesen likvidhitel, folyószámla-hitelkeret és munkabérhitel-tartozásuk törlesztésére fordíthatják. Ebből Szentes 164,4, Szegvár 18,4, Fábiánsebestyén 11,4 millió forintot vehet igénybe.

Tűzifa-támogatásban, 1,5 millió forint értékben Szegvár részesül, önhikit és rendkívüli önhikit Szentes 59, Fábiánsebestyén 49,7, Szegvár 36,2, Árpádhalom 6,9, Derekegyház 6,1, Eperjes 5,1 és Nagytőke 2,7 millió forint értékben kap.

Forrás: Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület, delmagyar.hu

Cikk megosztása