Szigetbecse Község Önkormányzata sikeresen indult az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) kiírt LEADER pályázaton, amelyen csaknem hárommillió forintot nyert az „André Kertész Emlékmúzeum és Szigetbecse” című projekt megvalósítására.

A magyar származású André Kertész (1894-1985) fotóművész gyermekkorának nyarait nagybátyjánál, Szigetbecsén töltötte. 120 szignált képét küldte el a múzeumnak, és ide került halála után New York-i lakásából néhány bútor és személyes tárgy is. 1984-ben tett magyarországi útja alkalmával felkereste a számára kedves emlékű helyet, és állandó kiállítás céljára számos nagy értékű fotót adományozott a településnek, amelyeket az André Kertész Emlékmúzeum és Emlékház őriz. A LEADER-pályázatnak köszönhetően készült el az a kiadvány, amely André Kertész munkásságát mutatja be, és emléket állít a világhírű fotóművésznek. Az igényesen kialakított kiadvány már elérhető és kapható.

Forrás: Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása