Lőrinci sporttelepén felavatták azt a fedett műfüves pályát, amelyet két vállalkozás közérdekű felajánlásának köszönhetően szállítottak ide. „A használt létesítmény korábban a fővárosban szolgálta a sportot, de úgy vélem, az ittenieknek is hasznára válik majd” – mondta Víg Zoltán polgármester, aki azt is közölte, hogy a működéshez szükséges infrastruktúrát az önkormányzat biztosította. Már bevezették a villanyt és a gázt, ha pedig az időjárás engedi, bekötik a vizet is.

Az ünnepélyes megnyitóra számos egykori és jelenlegi neves labdarúgót meghívtak, köztük Hrutka Jánost, Szűcs Mihályt és Jova Leventét is. A kezdőrúgást Balogh István, a hajdani sikeres helyi futballista és a városi csapat edzője végezte el, majd a Bozsik-programban részt vevő gyerekek vették birtokba a műfüvet. Utóbbiak egy Fradi-játékosok által aláírt labdát is kaptak ajándékba.

Víg Zoltán elmondta: a pályát délelőttönként az iskolások díjmentesen használhatják, a Lőrincin és a környéken élő felnőttek pedig délutánonként rúghatják rajta a bőrt térítés ellenében.

Forrás: Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Heves Megyei Hírlap

Cikk megosztása