A Szent István Egyetem Rektori Dísztermében tartott rendezvényt fővédnöke, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitja majd meg. Ezt követően a résztvevők plenáris és szekcióüléseken vitatják meg az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos kérdéseket, hogy a program zárásaként közös álláspontot fogadhassanak el.

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetnek meggyőződése, hogy az összefogás, az együtt gondolkodás szükségszerű a magyar ökológiai mezőgazdaság sikeres fejlődéséhez. Új, független szellemi műhelyként feladatának érzi, hogy teret adjon az ágazat minden szereplőjét megszólító érdekegyeztető, és a lehetséges fejlesztési irányokat meghatározó szakmai fórumnak. Célja, hogy képet alkosson a magyar biogazdálkodás jelenlegi helyzetéről és a rendezvény zárásaként a résztvevőkkel együtt megfogalmazza a hazai ökológiai gazdálkodás térnyeréséhez szükséges legfontosabb kutatás-fejlesztési és cselekvési irányokat.

A részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, hogy ide kattintva 2012. január 25-ig szíveskedjen jelezni részvételi szándékát.

A részletes programot is tartalmazó meghívó a csatolmányok között található.

Cikk megosztása