Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. még 2009 őszén, az ország 22 településével együtt választotta be az ópályi óvodát a Biztos Kezdet Óvodai Programba. Az intézmény ezzel olyan innováció részese lehetett, amelynek eredményeként optimálisabb pedagógiai környezetet teremtettek minden óvodás számára. Mindezt a szülőkkel együttműködve, a meglévő pedagógiai keretekre és értékekre alapozva, az együttnevelés pedagógiájára építve tudták elérni úgy, hogy mindeközben az egyéni szükségéleteket is figyelembe vették. Minden településen bevonták a gyermekjóléti szolgálat és a polgármesteri hivatal szociális munkásait, a védőnőket, a családsegítőket, az egyházakat, a civil szervezeteket és a nemzetiségi önkormányzat tagjait. A program fő céljai a hátrányos helyzetű gyerekek együttnevelési gyakorlatának megerősítése, a hozott hátrányok csökkentése, korai beavatkozással az iskolai átmenet előkészítése és a lemaradások megelőzése. Emellett az iskolával való fokozott együttműködéssel az elsősorban alkalmazkodási, életmódbeli, kulturális és szociális területeken jelentkező hiányosságok, különbségek minimalizálása, valamint az óvodapedagógusok és a segítő szakemberek pedagógiai, szakmai kultúrájának fejlesztése is kiemelt feladata a projektnek.

Ópályiban a program segítségével célirányosan bővítették meglévő tárgyi eszközeiket is, játéktáruk kiegészült fejlesztő játékokkal, bábkészletük pedig meseládikóval. Tornaszobáik sok mozgásfejlesztő eszközzel, szakmai könyvtáruk új, értékes kiadványokkal gazdagodott.

Forrás: Szatmár LEADER Közhasznú Egyesület, Szabolcs Online

Cikk megosztása