Főnyed templomán csak kisebb tatarozási munkákat végeztek el 1959-es felszentelése óta, ezért időszerűvé vált az épület teljes körű felújítása. A Somogy megyei község önkormányzata a Vidékünk a Jövőnk Szövetség helyi akciócsoporttól nyert pályázati pénzt a mostani munkálatokhoz, és a Wekerle Sándor Alapítványon keresztül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) is kaptak támogatást. A szeptember elején kezdődött felújítás során kívül-belül újrafestették a templomot, kicserélték a torony födémjét, az energiatakarékosság jegyében pedig burkolási munkálatokat végeztek, valamint új nyílászárókat és villanyvezetékeket építettek be.
A megújult templom átadóünnepségén Kiss Iván címzetes prépost, esperes-plébános áldotta meg az épületet. A megjelenteket Szászfalvi László, a KIM egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a körzet országgyűlési képviselője köszöntötte. Az eseményen Witzmann Mihály, a Somogy megyei önkormányzat közgyűlésének alelnöke is megjelent.

Forrás: Vidékünk a Jövőnk Szövetség, Marcali Portál

Cikk megosztása