Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg a somogyi folklórtalálkozót és néptánc antológiát, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatott. A megye öt műhelye mutatkozott be a kaposvári Agórában, amely először adott helyet a rendezvénynek. A fellépőket mintegy két tucat csoport közül válogatták ki.
Merczel István, a szervező Somogy Megyei Néptáncszövetség elnöke szerint az antológiaprogram válogatása nem volt könnyű. Az Együd Árpád nevét viselő gyermek- és ifjúsági néptáncfesztiválon a szennai Zselic művészeti iskola Rakonca és Hajadonna csoportja, a Lelle egyesület és a kaposvári Együd művészetoktatási intézmény Bakarasz csoportja vehetett részt. Az ifjúsági kategóriában a szennai Tótágas, a felnőttek között pedig a Somogy és a Balaton Táncegyüttes mutatkozhatott be. A hagyományőrzők színes palettájáról a Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesületet választották a szervezők.
A rendezvényen először adták át a tavaly alapított Csikvár József koreográfusi díjat, amelyet a néptáncmozgalom somogyi atyjáról, számos együttes és táncos mentoráról neveztek el. A díjat a siófoki Balaton koreográfusa és egyik együttesvezetője, Szigeti Angéla kapta. Munkája eredményét a találkozó második felében be is mutatta csoportja, amely a műsor második felében a „Borban az igazság, szívünkben a vígasság” című produkciót táncolta el. Az előadásokat a székesfehérvári Tilinkó és a Somogy Zenekar kísérte.

Forrás: Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület, sonline.hu

Cikk megosztása