A helyi közösség összefogásának eredményeképpen két vöröskeresztes bázisintézményt is avattak a Vas megyei Ikerváron: a Zichy Antónia Általános Iskola és a Mesevár Óvoda elnyerte a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolája, valamint Bázisóvodája címet.

A sportcsarnokban megrendezett ünnepségen Fehér Ferenc, Ikervár polgármestere köszöntötte a vendégeket, közülük is elsőként Habsburg Györgyöt, a megalakulásának 130. évfordulóját idén ünneplő Magyar Vöröskereszt elnökét. Habsburg György az iskolások és az óvodások műsora után elmondott beszédében többek közt a Magyar Vöröskereszt szellemiségét, a segítségnyújtás fontosságát emelte ki. Haller László plébános áldása után a helyiek házias finomságokkal kínálták a vendégeket.

Az avatás és az ünneplés délután a megyeszékhelyen, a Kőrösi Csoma Sándor Utcai Óvodában folytatódott, ahol Andrásiné Szép Marianna óvodavezető elmondta: az intézményben az 1980-as évektől kiemelt figyelmet fordítanak az egészséges életmódra történő nevelésre. A város nevében Puskás Tivadar polgármester mondott beszédet. Szegletes Ottóné óvodapedagógus Juhász Gyula „Himnusz az emberhez” című versét szavalta el, majd a Manó csoportba járó kisgyermekek zenés-táncos műsorral kedveskedtek a vendégeknek.

Forrás: Sághegy Leader Egyesület, vasnepe.hu

Cikk megosztása