Közel 470 millió forint támogatás segítségével újult meg a csongrádi Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi Intézmény szakrendelője. Az átfogó építészeti, orvostechnológiai és informatikai felújítás 575 millió forintos összköltségéhez az önkormányzat az eredeti tervek szerint 16 százalékkal akart hozzájárulni, ezt azonban további 73 millió forinttal egészítette ki – mondta Pap Gabriella alpolgármester az átadóünnepségen.

Az intézmény a kistérség 26 ezer lakosának biztosít korszerűbb ellátást. Számos szakrendelés kapott új eszközöket, nőtt a diagnosztizálás és az ellátás színvonala – mondta az egészségügyi intézetet működtető cég ügyvezető igazgatója, Seres Marianna. Most már Csongrádon is adott a lehetőség a szívultrahang elvégzésére, a sebészeti rendelő új műtőasztalának köszönhetően pedig kisműtéteket is végrehajthatnak. Az ügyvezető igazgató bemutatta a megújult betegirányítási rendszert is, amely szintén a magas szakmai színvonalat, illetve a gyorsabb ellátást szolgálja. A meghívottak meg is tekinthették az új eszközöket és rendelőket Nagy-Mélykúti László orvosigazgató vezetésével.

Forrás: Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület, www.delmagyar.hu

Cikk megosztása