A domaszéki önkormányzat még 2009-ben nyújtott be sikeres pályázatot az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) falumegújítási és –fejlesztési támogatására. A Csongrád megyei község ennek köszönhetően indíthatta el több mint 28 millió forintos felújítási programját, amelyhez az ÚMVP 22,5 millió forinttal járult hozzá.

Ebből az összegből megújult a Köztársaság tér és környéke: többek között megkönnyítették a tér megközelíthetőségét, parkosítottak és tereprendezést is végeztek. Két információs tábla tájékoztat a faluközpontban található intézményekről, több helyen is díszburkolatos sétautat alakítottak ki, a „kis piac” környékén pedig folytatták a környék már korábban megkezdett rendezését: fásítottak és füvesítettek. A „szolgáltató sor” előtti terület is teljesen megújult: a kiépített díszburkolatot fák köré telepített cserjés-évelős „szigetek” szakítják meg, és kerékpártárolókat, hulladékgyűjtőket, valamint az autó- és személyforgalmat elválasztó fém oszlopokat helyeztek ki.

A támogatásból nem csak a település központja újult meg. A temető kerítésének előre gyártott műkő pilléreiben urnafülkéket és vázahelyeket alakítottak ki, az elemek közötti teret cserjékkel, évelőkkel telepítették be, a kerítés előtt pedig másfél méter széles díszburkolatos járdaszakasz épült.

Forrás: Déli Napfény Akciócsoport

Cikk megosztása