Megfelelő tanulólétszám híján még 2003-ban bezárták a Vécsi általános iskolát, amelyet a mostani felújítás után ismét átadnak a diákoknak, hogy ott kézműves foglalkozásokat tarthassanak számukra. Az intézmény bezárását követően a helyi gyerekek a közeli Kisnána település általános iskolájába kerültek át, így az együttműködés alapján az alkotóházat is közösen használják majd a két település diákjai. A fejlesztés megvalósításához a település LEADER pályázaton nyert tízmillió forintos támogatást, amelyből egy kerámiaégető kemencét és egy szövőszéket is sikerült vásárolni az alkotóház számára - mondta el a Szlovencsák Attiláné, Vécs polgármestere.

A beruházás során felújították a vizesblokkokat valamint kicserélték a nyílászárókat is.
Az önkormányzat magára vállalta az étkeztetéssel kapcsolatos feladatokat. Az épület korszerűsítéséhez a hárommillió forintos önerőt a helyhatóság biztosította.

Az ünnepélyes átadáson az érdeklődők megismerkedhettek az alkotóház tervezett programkínálatával. Szlama Tiborné a tehetséggondozás szintereiről, Juhászné Koklács Éva és Kohajda Károlyné pedig a „TEGYEK” tehetséggondozó műhely programjáról beszélt. A kézművesség világába Harangozó Csabáné és Koklácsné Korom Vellás Gyöngyi adott betekintést a meghívottaknak. Az alkotóház hozzájárul a hagyományok megőrzéséhez, hosszú távú fenntarthatóságához a jövő generációk számára.

Forrás: Dél-Mátra Közhasznú Egyesület

Cikk megosztása