Idén huszonkettedik alkalommal rendeztek Palócgálát 2011. november 19. és 20. között Egerben. A fesztivál célja a palóc kultúra és művészet népszerűsítése és megőrzése. Csaknem hatvan produkciót tekinthettek meg a résztvevők, a hazai fellépők mellett a felvidéki, kárpátaljai és erdélyi zenei hagyományokat is megismerhették. Az együttesek számára ez nemcsak egy egyszerű fellépést jelentett, hiszen szakmai zsűri is értékelte előadásaikat.

A hangversenyen az Észak-borsodi LEADER Unió térségéből három település asszonykórusa vett részt. A fesztivál nagydíját az upponyi Gyöngykaláris Népdalkör nyerte el, amely 1994-ben alakult és már a következő évben országos ezüstminősítést szereztek. Azóta rendszeres résztvevői a Vass Lajos népzenei találkozóknak, és más országos minősítésű versenyeknek, amelyeken szép eredményeket érnek el.

A járdánházi Vadvirág Asszonykórust különdíjban részesítette a zsűri. A térségi szereplések mellett különféle versenyeken is részt vesznek, idén az Aranykoszorús minősítést nyerték el. A Nefelejcs Népdalkör kiváló minősítést kapott. 1978 októbere óta működnek Borsodszentgyörgyön, azóta jelentős sikereket értek el különböző népdalkörök minősítő versenyein.

Mindhárom népdalkör nemcsak nemzetközi szinten ér el évek óta sikereket, de ma már a térségben is elismertek és rendszeres fellépői a helyi kulturális programoknak, valamint meghatározó szerepet játszanak a barkó hagyományok ápolásában.

Forrás: Észak-Borsodi LEADER Unió

Cikk megosztása