Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázati lehetőségeiről érdeklődhetnek a Széchenyi Programirodában, amely november 17-én nyitotta meg kapuit Hódmezővásárhelyen. A cél, hogy a leendő pályázók térítésmentesen megismerkedhessenek az igénybe vehető támogatási lehetőségekkel, és személyre szabott tanácsadást kapjanak a 2000 milliárd forint uniós és hazai forrást megmozgató ÚSZT programjáról . Az iroda hét tanácsadója a megyét járva fel is keresi a vállalkozókat, önkormányzatokat, hogy felajánlják ingyenes együttműködésüket.
Görözdi-Nagy Eszter, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, céljuk, hogy sikeressé és mindenki számára elérhetővé tegyék az ÚSZT kínálta lehetőségeket. Azért fogtak össze az önkormányzatokkal, hogy a helyiek információi alapján az itt élők céljait, terveit valósítsák meg.
Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere és Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár reményüket fejezték ki, hogy immár nem az embereknek kell irodákba járni, hanem a tanácsadók keresik fel a pályázni szándékozókat, ezzel téve elérhetőbbé az európai uniós támogatásokat.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a tervek szerint minden megyeszékhelyen nyit irodákat, amelyek feladata, hogy felkutassák a lehetséges pályázókat, és tanácsadással segítsék leendő projektjeik megvalósítását.

Forrás: A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület, hodmezovasarhely.hu

Cikk megosztása