2011. november 10-én élettel telt meg az Országos Mezőgazdasági Könyvtár. Az itt megrendezett szakképzési fórum keretében vitatták meg a szakképzést érintő aktuális kérdéseket, az Országos Képzési Jegyzék változásait, valamint a Leader program sajátosságait, lehetőségeit az agrárszakképzés képviselői.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ugyanis szakképzési fórumra hívta össze a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) a középfokú agrárszakképzés több mint száz képviselőjét, köztük több Térségi Integrált Szakképző Központ főigazgatóját, a tagintézmények vezetőit, iskolaigazgatókat, szaktanárokat és pedagógiai szaktanácsadókat.
Wayda Imréné, a VKSZI Képzési Igazgatóságának vezetője köszönetét fejezte ki mindazoknak a vendégeknek, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, majd bemutatta a VKSZI munkatársait, a pedagógiai szaktanácsadókat, akik fontos szerepet töltenek be az agrárszakképzés területén. Előadásának fő irányvonalát a szakképzési stratégia és a tervezett OKJ módosítás képezték. Elmondta, hogy a javasolt szakképzési koncepció szerint a szakiskolában megvalósuló szakmunkásképzésbe alapfokú iskolai végzettséggel, vagy legalább a HÍD program elvégzésével lehet bekapcsolódni. Kiemelte, hogy a szakiskolai és szakközépiskolai struktúrát átalakítják, a szakközépiskola négy évfolyamos, míg a szakiskola általában 3 éves lesz, és mindhárom évfolyam szakképzési évfolyamként fog működni. Az igazgatónő beszélt a szakmai gyakorlat szervezésében és a tanulószerződés megkötésében tervezett változásokról is, továbbá kiemelte, hogy a szakiskoláknak elengedhetetlen szerepe kell hogy legyen a társadalmi felzárkóztatásban. Tájékoztatott a felnőttoktatás fontosságáról, illetve hangsúlyozta, hogy a kerettantervek kötelezőségének bevezetése a felnőttképzésben lehetőséget teremt az iskolához való kapcsolódásra. „Ennek bevezetése alapján iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli végzettséget igazoló bizonyítvány egyenértékűvé válik, és megoldja a pedagógusok foglalkoztatását is” – húzta alá Wayda Imréné.
A folytatásban Mezőszentgyörgyi Dávid, a VKSZI főigazgatója mutatta be előadásában az intézet szerepét a magyar agrárszakképzésben. Az intézmény alaptevékenységeként jelölte meg a szakképzési feladatok ellátását, amelyet legfőképp a szakmai megalapozottság jellemez. Elmondta, hogy jelenleg zajlik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által vezérelt közoktatási törvény átalakítása. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) felügyelete alá tartozó szakképzésben 256 kimenetet koordinál az intézet. Szervezi a szaktanárok, szakoktatók továbbképzését, támogatja a középfokú agrárágazati képzést folytató intézmények szakmai, pedagógiai tevékenységét, pedagógiai szaktanácsadóin keresztül pedig kapcsolatot tart a középfokú szakmai intézményekkel, segíti a szaktanárok munkáját. A főigazgató kifejtette, hogy a VKSZI-nek mint háttérintézménynek kulcsfontosságú koordinációs és kommunikációs szerepe van az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) pályázatainak, programjainak végrehajtásában. Az intézmény közreműködik a LEADER helyi akciócsoportok (HACS) munkájának koordinálásában, továbbá az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) programmal kapcsolatban az ÚMVP Irányító Hatóság (IH) felkérésére az IKSZT-k működéséről rendszeres adatgyűjtést, monitoring tevékenységet végez.
A rendezvény zárásaként a résztvevők vitathatták meg felmerülő kérdéseiket.
Forrás: VM VKSZI