Az Európai Unió támogatásával valósult meg az a közel háromszáz millió forint értékű beruházás, amelyet egy szekszárdi pincészet valósított meg. A technológiai fejlesztés mellett többek között új pinceszakaszt és bortárolót is kialakítottak. Az ünnepélyes avatáson Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Gombos Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kirendeltségvezetője és Horváth István szekszárdi polgármester is méltatta a pincészet munkáját, a világszínvonalú Takler-borokat, és a további fejlődést megalapozó beruházást.
A helyi borok népszerűsítése, valamint a települések egyéb adottságaira is építő borturizmus – ez a célja az újjáalakult Szekszárdi Borvidék Borút Egyesületnek. Elnöke, Fusz György szerint így a borászok mellett a gasztronómiában, a vendéglátásban és a kulturális életben érintetteket is bevonják annak érdekében, hogy egy összetettebb programkínálatból válogathasson az ideérkező. A közlekedés megkönnyítésére a pincék között akár menetrend szerinti kisbuszos vagy taxis járatok is lehetnének, és az elképzelések között szerepel egy közös arculat kialakítása is, amely a kihelyezett táblákon és a kiadványokon köszönhetne vissza. Fusz György szerint honlapjuk rendszeres fejlesztése is fontos, hiszen napjainkban az internet a tájékozódás egyik legkézenfekvőbb forrása.

Forrás: Tolnai Népújság, Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület

Cikk megosztása