Nemrégiben egy húsfeldolgozó vállalat felújított, hetven főt foglalkoztató telephelyét avathatta fel Bólyon Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára. Az üzem, amelyet 2007-es megvásárlása után két évvel kezdtek el felújítani és modernizálni, országos szinten is a legkorszerűbbek között van. Az 1,2 milliárd forintból megvalósuló beruházást pályázati támogatás is segítette. Miskolczi Imre ügyvezető igazgató elmondta, hogy a fejlesztés révén a napi feldolgozási kapacitás száz tonna darabolt húsra, kilencven tonna húskészítményre, öt tonna zsiradékra és tepertőre, valamint hét tonna előkészített húsra emelkedett.
Új betoncserép gyárat is építettek a városban. A munkálatok már befejeződtek, jelenleg a különböző technológiai berendezések és gépsorok szerelése zajlik, hamarosan pedig a próbagyártás is megindul. A beruházásnak különös jelentőséget ad, hogy a gazdasági válság éppen az építőipart vetette vissza leginkább. A tulajdonos cég közel száz alkalmazottat foglalkoztat, termékeinek fele pedig exportra készül.

Forrás: Zengő-Duna Egyesület

Cikk megosztása