Október 20. és 22. között az észak-magyarországi Abaúj LEADER Egyesület háromnapos látogatást tett a Körösök Völgyében. A közel negyvenfős, főként az üzleti és a civil szférát képviselő delegáció több, a helyi akciócsoport területén megvalósult mintaértékű projektet tekintett meg, amelyeket az Agrár- és Vidékfejlesztés Operatív Program (AVOP) LEADER+ és az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatott. Részletesen megismerte a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület gondozásában megvalósított, „Körösök lágy ölén” című ökoturisztikai projektet, valamint a térség gasztronómiai és kulturális jellegzetességeiből is ízelítőt kapott.
Az első nap a Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. ügyvezetője, Debreceni Lajos mutatta be a helyi akciócsoportot és működési területét. Az előadás után egy, az AVOP LEADER+ Program támogatásával megvalósított beruházást tekintettek meg. Molnár István projektgazda elmondta, az állattenyésztéssel foglalkozó, évente háromezer libát nevelő és értékesítő családi gazdaságot remekül kiegészíti a bemutató- és látogatótér, amely vendéglátóhelyként is üzemel.
A délutáni program következő állomása a Mezőberényben kialakított Madarak Háza látogatóközpont és szabadtéri színpad, valamint a Medvefejes-tónál felállított madárles és kilátó volt. Este az AVOP LEADER + Program támogatásából kibővített Tópart Vendéglő és Panziót mutatták be a vendégeknek. Tánczos Imre tulajdonos elmondta, az elnyert forrás segítségével a korábban tízfős befogadóképességű panziót a duplájára növelték. Végül a két akciócsoport közösen értékelte az aznap látottakat.
A delegáció a következő két napot a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület munkatársaival töltötte. Megismerték a békéscsabai látogatóközpont épületét és az ott elérhető szolgáltatásokat, így a biopiacot is. A „Körösök lágy ölén” című projekt békéscsabai, békési és gyulai állomásait bejárva a vendégek nemcsak az ökoturisztikai útvonal természeti értékeit, de az elvégzett infrastrukturális fejlesztéseket és ismeretterjesztő, hálózatépítő tevékenységet is megismerhették.

Forrás: Körösök Völgye Akciócsoport

Cikk megosztása