Szeptember 30-án ünnepélyesen átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsát Egészségfejlesztő Központját, amely október 3-án meg is kezdte működését. Domján László polgármester beszédében hangsúlyozta, a létesítmény az emberekért, az emberek szolgálatára jött létre, és az intézet működésében ennek a gondolatnak kell érvényesülnie. Safadi Heléna ügyvezető elmondta, az épület és felszerelése korszerű, a szakmai követelményeknek magas szinten megfelel. Különösen fontos az elnevezése, amely tükrözi szellemiségét: Egészségfejlesztő Központként arra törekednek, hogy a térség lakosainak egészségét segítsenek megőrizni, illetve megelőzzék a betegségeket. Kiemelte a háziorvosokkal és a kórházakkal való kapcsolattartás fontosságát, a különböző ellátási szintek közötti kommunikáció jelentőségét.

A program végén a Mezőcsát Népi Együttes adott műsort, majd a résztvevők megtekintették az intézményt. A következő napokban induló ellátás a remények szerint hamarosan kiváltja a hosszabb utazásokat, amelyeket eddig kellett megtennie a betegeknek.

Forrás: Dél-borsodi LEADER Egyesület, Csáti Újság

Cikk megosztása