Október 8-án adták át a megújult faluközpontot a Győr-Moson-Sopron megyei Győrújbaráton. Juhászné Árpási Irma településvezető közölte, a teljes beruházási összeg csaknem nyolcvan százalékát a Nyugat-dunántúli Operatív Program (NDOP) pályázatán nyerték el. A támogatás segítségével a több mint 144 millió forintos beruházást 114,3 millió forinttal egészítette ki az NDOP.

A másfél év alatt végrehajtott program során felújították a faluközpontban lévő Liszt Ferenc utca egy szakaszát. Mintegy 250 méteren zárt csatornarendszer kiépítésével korszerűsítették a csapadékvíz-elvezetést, továbbá parkolókat, díszteret és sétányt alakítottak ki a centrumban. Szelektív hulladéksziget és szervizút is készült, utóbbi kerékpárútként és járdaként is funkcionál.

Modernizálták a közvilágítást, rendezték a zöldterületeket, s a környéket utcabútorokkal tették otthonossá. Renoválták a község együtteseinek otthont adó Csobolyó-ház tetőszerkezetét, amely faragott rábaközi kaput is kapott. A fejlesztéstől azt várják, hogy hozzájárul az ott lakók életminőségének javításához - mondta a polgármester.

Forrás: Pannónia Kincse LEADER Egyesület, kisalfold.hu

Cikk megosztása