Pályázati forrásból újult meg a szentlászlói katolikus templom homlokzata. A támogatási határozat 2011. április elején érkezett a Baranya megyei községbe. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) „Vidéki örökség megőrzése” jogcímének köszönhetően több mint hárommillió forintot kapott a plébánia a helyi védelem alatt álló templom homlokzatának felújítására.

A pályázat megvalósítását szeptemberben kezdték el, egy hónappal későbbre pedig már el is készültek vele. Az épület új vakolatot és friss festést kapott, és elvégezték a szükséges bádogosipari munkálatokat, amelyeket önerőből finanszíroztak. A külsőleg teljesen megújult templomot október 8-án, a Kukoricás napi rendezvényen adták át a gyülekezetnek és az érdeklődőknek.

Forrás: Szinergia Egyesület

Cikk megosztása