Átadták a megújult Ceredi Művésztelep kortárs művészeti galériáját, a Borderlandot a nyár közepén. Az egység az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) LEADER tengelye által nyújtott támogatásnak köszönhetően „frissült fel”. Fürjesi Csaba festőművész, a Cered-Salgótarján Nemzetközi Művésztelep vezetője avatóbeszédében kiemelte: a galéria értékét, jelentőségét nagyban növeli, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben sikerült létrehozni. „Aligha van még egy olyan ezerfős település, ahol kortárs galéria működik” – tette hozzá.

A Borderland első kiállításán a művésztelep alapítóinak, vezetőinek képei mellett jó néhány helyi (Földi Gergely, Földi Péter, Kalocsai Enikő), magyarországi (Krnács Ágota, Palik Eszter, Szemethy Imre, Szemethy Orsolya) és külföldi (mint például a szlovákiai Jozef Suclwza) törzstag alkotásai láthatók. A galériában alkalmasint filmet is lehet vetíteni, konferenciákat, tanácskozásokat, különféle művészeti, közösségi rendezvényeket lehet tartani. A megnyitóhoz egy másik, nem kevésbé fontos és emlékezetes mozzanat is társult: Fürjesi Csaba bemutatta az Ars Longa Művészeti Egyesület által erre az alkalomra megjelentett „Ceredi Művésztelep – 1996-2010" című reprezentatív albumot, amely gazdagon és látványosan illusztrált átfogó áttekintést ad a művésztelep tizenöt éves történetéről.

Forrás: 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület

Cikk megosztása