A két évig tartó program számos elem kombinációjával igyekszik elérni a célját, így szociális, foglalkoztatási és képzési tanácsadás mellett csoportos fejlesztő foglalkozásokat és közösségépítő tevékenységeket is tartalmaz.

A program összesen több mint 94 millió forintba kerül, amelynek költségeit az Európai Szociális Alap társfinanszírozásából, a Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatának segítségével teremtették elő. Ebből a pénzből 45 ember kap új reményt a munkába állásra, akik három szakmai képzésen vesznek részt, és segítséget kapnak a munkaerő-piaci elhelyezkedésben egyéni szükségleteikre építve. Az ebben segítő szakembereket is továbbképzik egy három modulból álló, gyakorlatorientált programmal.

A képző szervezeteket, munkáltatókat is igyekeznek érzékenyebbé tenni a munkanélküliek iránt szakmai műhelynapok, munkáltatói fórumok szervezésével és a szakmai hálózat megerősítésével. A társulás ezért szorosan együttműködik a Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának érintett kirendeltségeivel, a kistérség tagtelepüléseivel, a kistérségben működő szociális – és családsegítő szolgálatokkal, és a nyílt munkaerő-piacon jelenlévő munkaadókkal.

Elsősorban azokra a kistérségi tartós munkanélküliekre koncentrálnak, akiket a munkaügyi központok „nem látnak”, alacsony iskolai végzettségűek, elavult vagy semmilyen szakképesítésük sincs. A célcsoportba tartoznak még a szegregált körülmények között, telepeken élők, a hátrányos helyzetűek, a pályakezdők, és a gyermekgondozás vagy hozzátartozó ápolása után munkaerőpiacra visszatérők is. Az idén szeptember 12-én indult első körbe negyven embert vonnak be, akik többek között álláskeresési és tanulási technikákat, kommunikációt tanulhatnak. A második szakasz 2012 áprilisában kezdődik.

Hosszú távon egy olyan komplex szolgáltatást szeretnének kiépíteni, amely segít a kistérség foglalkoztatási és munkaerő-piaci helyzetén. Ennek érdekében egy átfogó kistérségi foglalkoztatási koncepció kidolgozására kerül sor minden érdekelt bevonásával, a kistérségi szociális szakemberek pedig 76 órás esetmenedzser-képzés készíti fel a végrehajtásra. Módszertani anyagot is összeállítanak a helyi foglalkoztatásban érdekelt szakemberek és foglalkoztatók segítségével.

Forrás: Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Cikk megosztása