Még Kiskunfélegyháza polgármestere, Kapus Krisztián is kerékpárral érkezett a város új bicikliútjának a felavatására. Az ünnepélyes projektzáró rendezvényt a vásártéren tartották október 5-én.
Jelentős lépésként értékelte a város életében az új kerékpáros utat Kapus Krisztián, hiszen a 4625-ös jelű országos főútvonal mentén megvalósult beruházással Kiskunfélegyháza bel- és külterületén több városrészt, jelentős vállalkozásokat és közintézményeket kötöttek össze. A polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette az építkezést.

A munkálatokat tavaly októberben kezdték el, és idén szeptember 30-án fejezték be. Az új bicikliút két ága egy csomópontból indul ki, és összesen 3854 méter hosszú. A kivitelezés során egy új, vasbeton hídfős acélszerkezetű gyalogos és kerékpáros hidat is emeltek, az avatóünnepségre két keréken érkezők pedig már birtokukba vették a vásártéren kialakított kerékpártárolót, amelyet meg is töltöttek biciklijeikkel. A munkálatok során teljes körű tereprendezést is végeztek az út mentén. Az építkezés miatt kivágni kényszerült fák helyett csemetéket ültettek ki.

A projekt összesen majdnem 200 millió forintba került. A szükséges források előteremtésére a város önkormányzata még 2009-ben nyújtott be pályázatot, amelyen 85 százalékos európai uniós támogatást nyert.

Forrás: Kiskunok Vidékéért Egyesület, kiskunsag.hu

Cikk megosztása