Új gondozóház szolgálja az újszentivániakat. Az épület átalakítására azért volt szükség, hogy szélesebb lehetőségeket tudjon nyújtani a település lakói számára – mondta Putnik Lázár polgármester az átadóünnepségen.

Egy felújítás amúgy is ráfért a házra, amelynek már nagyon leromlott az állaga: vizesedtek a falak és omlott a vakolat. Az egész épületet renoválták, akadálymentessé tették, és kicserélték a bútorokat. Ügyeltek arra, hogy lehetőleg megőrizzék az egykori vasútállomás jellegét, a bútorok pedig a régiekhez legyenek hasonlóak, így megmaradjon a belső terek hangulata.

A renoválás mellett azonban bővítettek is. Korábban csak az idősek nappali ellátásról gondoskodott az intézmény, a szolgáltatások számának növelésével ugyanakkor csökkenhetnek az üzemeltetési költségek. Az épületben kapott helyet az idősek klubja, a házi segítségnyújtás és az étkeztetés is. Új irodát, új helységeket alakítottak ki, és egy nyolc személyes kisbusz, valamint egy kerékpár is segíti a jövőben az ellátást.

A költségcsökkentést nem csak a szolgáltatások összevonása szolgálja. A felújítás során gondoskodtak a hőszigetelésről, kicserélték a nyílászárókat, és egy vegyes tüzelésű kazánt is beépítettek. Utóbbival jelentős megtakarításra számítanak, mert az önkormányzatnak van fája a fűtéshez.

Forrás: Déli Napfény Nonprofit Kft., ujszentivan.hu, Szentiváni Napló

Cikk megosztása