Saját forrásból és önkéntes munkával 300 ezer forintból felújították a védőnői tanácsadó helyiséget a Heves megyei Nagykökényesen. Gáspár Tamás polgármester szerint a felújítás már igen időszerű volt. Nemcsak a védőnői tanácsadó, az alkotóház is megújul a településen. Az átadó

ünnepséghez már csak a használati engedély megérkezésére van szükség. A több mint harmincmillió forintos beruházásra huszonnégy millió forint pályázati pénzt nyert a település, hétmilliót a Nagykökényes Tárgyi Emlékeinek Megőrzéséért Alapítvány biztosított, valamint az önkormányzat önereje húsz százalékos volt. Az épület kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak, zenei programoknak, előadásoknak, gyermekfoglalkozásoknak biztosít majd otthont.

Horton is fejlesztenek: Egészségügyi Centrumot alakítanak ki a Kolostorban, a régi kisiskola épületében. Egy helyen lesz majd a két háziorvos, és a fogorvos is. Az intézményt már több mint tíz éve nem használják, így kiválóan kihasználható. A beruházást pályázati pénzből finanszírozzák, több mint 33 millió forintot nyert a falu a rendelők áthelyezésére, infrastrukturális fejlesztésre. A helyi önkormányzat önereje 3,7 millió forint.

Heréden több mint ötvenmillió forintot fordítottak egy minden igényt kielégítő, új orvosi rendelő kialakítására. A műszaki átadás már megtörtént. Kómár József, a község polgármestere elmondta, hogy a régi épület már nagyon rossz állapotban van, így mintegy negyvenmilliós pályázati pénzből és tizennégy millió forint önerőből egy új, korszerű, minden igényt kielégítő rendelő épülhetett.

Forrás: Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Hatvan Online

Cikk megosztása