Október első szombatjától megújult könyvtár várja Uszód lakosait. Az intézmény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár segítségével fejlődhetett. A könyvtárat ünnepélyes keretek között adták át, a nemzetiszínű szalagot Bedi Gyula polgármester és Ramháb Mária, a Katona József Könyvtár igazgatója vágta át.

Nagyjából egy évvel ezelőtt az önkormányzat két megüresedett tantermet nyitott össze, és a mostani pályázat biztosította a berendezést. Az épületre nagyjából három millió forintot költöttek, a bútorokat és a kiegészítő eszközöket kétmillió forintból szerezték be. A beruházásnak köszönhetően öt-hatszor nagyobb alapterületűvé vált a könyvtár, ahol új számítógépeket, televíziót és DVD-lejátszót is elhelyeztek. Az állományt szintén bővítették, így Bedi Gyula szerint már „a kisgyermektől az időskorúakig mindenki megtalálja a magának való könyveket”, és a Mozgókönyvtár mozgalomhoz is csatlakoztak.

Forrás: Duna Összeköt Egyesület, Kalohírek, teol.hu

Cikk megosztása